Giovanni Pascoli olasz ( 1855 – 1912 ): A HATTYÚDAL / fordította: Lator László /

A hattyú zeng. A hosszú, édes ének
a víz felett száll, mint a cimbalomhang,
akárha érces húrok zengenének.

Határtalan a sarki éj, a roppant
homály leszáll az úszó jéghegyekre.

A mozdulatlan tenger meg se csobban.

A hattyú zeng. Az ég sötétül egyre,
majd sárga lánggal égni kezd lobogva,

s szálakra bomló zöldre vált remegve.

És mint a hárfán játszó, itt meg ott a

zöld fény hatalmas ujjait kinyitva
lehull a zengő kristályoszlopokra.

Átszínesül a tinta éj, a ritka
magasban színes ív ragyog kigyúlva,
s a hajnal mély kapuit széttaszítja.

A zöld, a bíbor izzik, visszahull, a
sugárkévék bomolnak, szétereznek,
leomlanak, majd felragyognak újra.

Most elhalón harang ütése reszket,
a hattyú mozdul és kitárja lassan
nagy szárnyait, és száll, száll, egyre messzebb,
fehéren, fenn, a lángoló magasban.