Világunkból csak a
rosszat látja,
féltve őrzött lelkét
kulcsra zárja,
egy parányi fény is
kárt okozhat,
titkokat az bárhova
szétszórhat,
repül a madár, száll
az ég felé,
nem néz utána, inkább
lefelé.
Fanyalog azon, mi
körülveszi,
öröme nincs,
keserű élte is,
nem érdekli jóhír, a
kedvesség,
társaság, a humor és
jókedély,
szivárványt
fénytörésnek gondolja,
azt suttogják, hogy
gyakran mogorva.
A szeretet elől
szívét zárja,
ám a kedves lényt
szívesen látja,
ha kifecsegné az
érzelmeit,
reménytől rezgő
kincse elveszik.
Míves szavad
közvetlennek véli,
megijed tőle, ő ezt nem kéri.
Vadrózsát is tüskék
körítenek,
mézet adó méh csíphet
tégedet.
Ha kíváncsivá tett,
nyisd ki lelkét,
de óvatos légy, a
fénytől még fél,
kitartásodért
jutalmat kaptál,
áfonya alatt édes a
kaptár.
Napfényre vitted kőbezárt
szívét,
vidámmá varázsoltad
zord színét.
Szép rózsaligetre fordítsd orcád,
igazgyönggyel ékes a
mennyország,
drágakő van mélyen,
szíved látja,
csiszolatlan, de
csillog gyémántja.
Filo-csibi
2015-12-10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése