Menekülnék én is, mint ki vadként üldözött,
de talpam alá gördülnek a kemény földrögök,
melyek hosszú éveken át, kísérték a sorsom,
hogy ne leljen sima utat a vér-itatott lábnyom.
Menekülnék, futnék, madárként is szállnék,
ha nem fedné be léptem nehéz bánatárnyék,
melynek sűrű sötét csendje vakvágányra visz,
oda ahol minden remény homályba veszik.
Így hát maradnom kell ott, hol minden léptemet
szúrós tövis éle vájja, mitől elvérezhetek,
de nem bánom-nem bánom, még ha elvérezek is,
hisz a tövis telt rögös út is a mennyországba visz.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése