Engem sem kímélt a sors,
megsebzett minden részem.
Csak könnyeket hagyott,
és mélyült ráncokat,
melyek aszottá sorvadtak
az alkony naptüzében.
Ezek az elsápadt könnyek
még ma is fájva hullnak,
mert az egyszervolt bánatok
a múló évekkel sem szűntek,
és nem is csillapodtak.
Hisz az a seb, mely a szívben
beforratlan marad,
újra és újra foszlányokra tépi
a lassú halált elszenvedő
lélekfalakat.
Engem is megviselt
a sorsom
kíméletlensége,
hisz elvette tőlem azokat,
kiknek véremmel forrt egybe
cseppekre hullt vére,
és elodázta tőlem mindazon hitet,
ami arra ösztönzött,
hogy e világban keressem
az élet-örömöt.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése