Aki boldog...

 

Megállítaná a gyors idő múlását,

a derengő hajnal éber hasadását,

a nyüzsgő világnak zaj-hangos rikácsát,
 pacsirtát, ha az nem zengi boldogságát. 

Az időt a legszebb pillanattal méri,
mámor hajnalán az ébresztést nem kéri,
vágyakozó lelkét szerelmese érzi,
mézédes szavával szólítja, becézi.

Rózsaszínre festi a fűt, fát, bokrokat,
boldog mosolyától a jég is megolvad,
bizton hiszi, hogy a rózsa érte vérzik,
az arany-fényes ég is miatta kéklik.

Kényes, ezért félti az Ámor-madarat,
 gyengéden átfogja – szorítva meghalhat;
  kinyitja a markát, mert levegőzne már,  
elrepül, hűtlen lett a boldogság-madár!

   Filo-csibi