Éjjelente, amikor fázva-fázom,
fehér palásttal az álmom betakar.
Ezer balga terhet lehántva játszom,
hogy vágyad értem éled, engem akar.
S ilyenkor hosszan homlokom felett ég
a káprázat, mely fényből fénybe hajlik.
Lecsípek belőle egy kis szeletkét,
mielőtt lomhán semmibe hanyatlik.
S magamba rejtem azt. Míg bennem ragyog,
életem színes lesz, gazdag, és édes,
noha sors-szél cibál, de boldog vagyok,
ha simulhatok ábrándom szívéhez.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése