Az Idő két oldalról gyalul,
forgáccsá válok pengéje alatt,
s oly könyörtelenül ejt rabul
az orrfacsaró, fanyar kripta-szag.
Mint vad szél, mely gályákat pörget,
úgy űz a sorsom hajnaltól estig,
falat emel köztem és közted,
s ha ledöntöm, másnap újból kezdi.
Szép álmaim színes szárnyait
minden hajnalban tövig lemetszi,
s lábam elé rakja csapdáit,
ne tudjak vágyni, hinni, szeretni.
Úgy szürcsölném a csönd zamatját,
úgy űzném el a kétség árnyait,
ám csöndem békéjén szalad át
a zaj, mely ma is a magányba vitt.
Nincs szabadulás, nincs menekvés.
Mindenfelől durva lárma árad,
és akár egy élesre fent kés,
szúrja át bús lelkemet a bánat.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése