Nem búcsúzhatnék könnyhullatás nélkül,
ha egybeforrt szívverésünk dallamos zenéje
már belevájta magát szétáramló vérsejtjeink
legmélyebb zugába, legapróbb részébe.
Nem búcsúzhatnék homálytalan szemmel,
ha lépteim nyomában lépésnyomod hallik,
s ha szél zúgja felém azokat a bódult szavakat,
melyeknek érzékiségére az élet kötött masnit.
Nem búcsúzhatnék úgy, hogy ne hiányozzék
szenvedélyes csókjainknak édes mámora,
s annak az Istenáldott ölelésnek életadó-ereje,
mely tavaszdalt muzsikál csend-halálomba.
Így hát sosem búcsúzom.
S míg Isten ad erőt,
hogy mindenek felett szerethessem őt,
árnyéka leszek, hűen követem,
akkor is ha tudom
ez a végzetem.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése