4D

Fa vagyok, görbe, össze-vissza nőtt,
ezer levélbe írva életem,
s csak bámulom a szürke végtelen
ködébe szúrva táguló időt,

s a föld vagyok, gyökér alatt a csend,
sötét erőbe oltott látomás,
hogy porba, sárba, régi hantba láss
időtlenül peregni vak jelent,

s az út vagyok a láthatár alá,
a titkaim magamba így fogom;
a szélfutotta régi álmokon
törő poéta úgy se hallaná,

s az ég vagyok föléd feszülni, kék
mezőiben hol így, hol úgy ragyog
a fény, a nyári hulló csillagok,
a holdezüsttel illanó mesék,

idő vagyok, a pillanatnyiság
átrezdülése, múlt, jövő, jelen,
s lehet, csupán magamra képzelem,
ahogy az ég, az út, a föld, a görbe fák.

Hepp Béla (aLéb)