Kókad a tél. Már itt-ott áttetszik
jégzománcán az eleven élet,
valami istentelen láz feszít,
valamitől ébredez a lélek.
Hegedűmnek újra rezdül fája,
bár nem is oly rég néma volt. Fázott.
Jéggé fagyott, csöndtől zsibbadt bája
elfojtott könnyek savában ázott.
Ma őrjöng a szívem, hát rikoltson,
mint kövek közé szorult búzamag,
rozsdálló láncát vígan kioldom,
fusson, tán így a télen túl szalad.
VÖRÖS LILIOM ..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése