Nem tudom mi az, mi megmarad belőlem,
s azt sem, vajon meddig gondolnak reám,
csak azt tudom, én elviszem magammal
mindazt, mit a sors méltán szabott rám.
Elviszem majd gyermekeim óvó szeretetét,
bársonyos hangjuknak nyugtató szavát,
s azokat a derűvel telt boldogságos perceket,
mit a szív és a lélek jól magába zárt.
Elviszem a nyárvirágok fenséges színeit,
a selymes zöld füveknek ezüst-harmatát,
és elviszem, azokat a szél-por lepte lépteket,
melyeknek a szálló idő már befedte nyomát.
Elviszem még a szerelem szépérzéseit,
azokat az érzéseket mikben mindig felleltem
azt a kitartásra buzdító céltudatos erőt,
amely által egy emberöltőt veled élhettem.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése