Az éj keze puhán betakar.
Mély a csönd, a szélben semmi pára.
Bár egy-egy hópehely táncolni akar
hullámként, mely rásimul az árra.
Csak a semmi lüktet. Akárcsak itt benn,
hol valaha rég az örömök, a vágyak,
halk sírássá rekedt perc rogy elibem,
a nyers téli hidegbe ő is belebágyadt.
Mégis valami az egekbe nyúlik.
Talán egy álom, az élni akarás...
Mit bánom én a múlás koszorúit,
míg rám gondolásod felém utat ás.
VÖRÖS LILIOM
2013-02-03 15:58:01, vasárnap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése