,
Még üres ugyan minden fecskefészek,
s a kegyetlen szél még durván rám rivall,
de ellenére vígan fütyörészek,
ajkamon éled egy fényünnepi dal.
A szél elnémul. Nem zörög, nem zihál.
Bár háttal állok neki, hallom, követ,
tetszhalottként ül a fák lábainál,
mint a némaságra kényszerült kövek.
És hirtelen az ég aranylángot ont,
édes enyhülést és gyémántport havaz,
s a nyír derekán, hol eddig hólé folyt,
tüzet rak az árnynak újra a tavasz.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése