Nem mondhatom el, mi belülről feszít,
ami szorítva fájja a bordacsontokat,
mert ha elmondanám, szívem bánná meg
könnyekbe gyűjtött igazságomat.
Így hát hallgatok, és némán viselem
ahogyan az élet lassan elszalad,
magával cipelve bűnöm, hallgatásom,
s mindazt mi elfojtotta benn a hangokat.
Amit nem mondunk ki, abból nincs harag.
S ha nincs viszály, nincsen indulat,
amely megsebezné bennünk azt az érzelmet,
amiben még látjuk az életértelmet.
Ki megtanul, hallgatni, annak boldogsága
nem veszik el háborús csatába
mert az igazi csatát mindig az nyeri,
ki vereségét is büszkén viseli.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése