Mikor feltör a múltból néhány gondolat,
megnyílnak előttem az ismert könny-utak,
s akkor végigjárom újra minden szegletét,
hogy ne feszítse lelkem a bánatnehezék.
Mert mikor lelkemre nehezül a fájdalom,
futni kell, szaladni, azokon a rögös utakon,
ahol oly sok szív kószál, és nem talál hazát,
ha ezer évig tapossa is a kavics-út porát
Én is addig járom, míg egy szép napon
csillagokba lép át sápadt lábnyomom,
ahol minden megtett lépés virágot fakaszt,
hogy homályos könnyek ne vakítsanak.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése