A csend könnyei
halkan hullnak, észrevétlenül.
Csak néhányuk az, mely kővé nehezül.
S ami kővé nehezül, az, kőkeményen koppan,
egészen a szív mélyig egymásután sorban.
Ott benn a vér-hullámai összegyűjtik őket
virágos hantú homoktemetőnek,
mit szél borzol majd össze, szél fúj messzire,
hogy soha ne lássák, soha ne tudják,
mily sebeket véreztek
a szívnek mélyére.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése