Minden csókot, minden könnyet
megőriz a lelkem,
ha majd túljutok azon a felhő-hídon,
ahová félve megy az ember.
Ha átérek, kibogozom úti-batyumat,
magamra ölelem a könnyet, csókokat,
s mikor már mindent-mindent
magamon tudok,
nyitok a szívemen egy
kicsiny ablakot.
S majd onnan nézem,
ahogy a csillagfényes égen
kibontakozik
holdezüstben
felcsillámló fényes alakod.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése