A mécs lepkefénye boldogan táncol
az áttetsző homály titkai felett,
az aranypor öröme ideláncol,
kábít, ahogy feszül emlékeimnek.
Te lépsz ki a lángból, te lázzá gyúlt vágy,
s én újra szíved szentélyébe nézek,
még mindig ott van a fészkünk, a nászágy,
s még mindig csendül a szerelmi ének.
De ha így szeretsz, mondd, miért nem vagy itt?
Mi tart ily távol, mondd, miféle átok?
Százszor küldtem hozzád kettőnk álmait,
de valaki mindig elébük vágott.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése