Futnék hozzád mama,
jaj, de nagyon futnék,
ha nem tátongna előttem
tárulkozó mélység.
Ha nem szállna alant
sok árva homokszemcse,
mit dühöngő szél fúj
a rozsdálló keresztre.
Futnék mama, futnék,
olyan gyorsan futnék,
hogy hajam pántlikája,
kibomló fürtjeimen
ide-oda szállna,
s úgy ragyogna selymének
puha vékony szála,
mint éjsötétfelhők
telihold sugára.
Futok mama, futok,
élethosszig futok,
de már nem érhetlek el,
és könnyeid sem
oldhatom fel
gyermekszívemmel.
Csak sírodnál állhatok
hallgatagon, csendben,
míg rád nem simul,
be nem takar
virágszirom leplem.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése