Ma ajkamra keserű szó téved,
feléd szalad a messzeségen át.
Kábult-árván sír bennem az élet.
Szívemet tépi. Hallod zsivaját?
Lekacagott szavak, könny, vér, sebek
kínoznak, gyötörnek. Tán halálig.
Kérlek, hadd legyek ma újra gyermek,
hogy érdemes volt-e, majd elválik.
De vissza kell mennem, át a csenden,
hol újjáéled az egykori perc,
hol bakfisként még öledben fekszem,
hol elmondhatod, miért nem szeretsz.
S ha megtudtam végre, visszatérek,
nem lesz több kérdés, kísértés, titok.
De ma még hadd legyek gyermek, kérlek,
talán most anyu is szeretni fog.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése