Minden arany már, a Napsugár is
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik az őszi széltől,
lehullni, pihenni vágy...Piros bogyók csüngnek
csontváz-ágon, társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon lehullva földre,
adnak új életet...Arany tutajként sodródik a vízen hajtva
a széltől egy árva falevél, táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát... tovább már nem remél..
Szép most az Ősz. Akárha köddel érkezik egy hűvös hajnalon
s míg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése