Rácsok közt is illatoztál sárga kicsi rózsám,
melengetted fagyos lelkem, mikor télre járt,
s úgy virultál mellettem élénk varázsszínben,
hogy nyárlevelet hajtottak a zúzmarájú fák.
Emlékszel, fáztam, mindig-mindig fáztam,
mint kinek hűlt ajkára nem leheltek csókot,
mint kinek bús-szíve tájékát sohasem becézték,
május-fényben felvirágzó pihe-puha bókok.
Sok-sok év elszállt már sárga kicsi rózsám,
sok bántó szó elbujdosott hamvas szirmodba,
sok könny melléd hullott avarlépteimből,
mikor bakanccsal taposta az idő láb-nyoma.
Már csak emlékemben élsz hervadatlan rózsám,
azokban a fel-felvillanó percpillanatokba,
mikor visszalopja lelkembe lángszínét a nyár,
és forrócsókú ábránd lesz az érzés halmaza.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése