Mikor hitedet vesztetted, én fogtam kezed.
Csendes magányodban is én szerettelek.
Nem vádoltalak, s nem szidtalak meg,
akkor sem, ha szíved eltévelyedett.
Kitartottam melletted, s ott voltam veled,
mikor láztól égő arcodon könnycsepp remegett,
s mikor homlokod gyöngyeit kín szárította,
mert lelked fájdalmát lelkem siratta.
Én mindig ott voltam, s ott leszek veled,
akármilyen mélyre égnek a parázsló sebek,
mert aki megtanulta mi a szeretet,
az megbocsát annak is ki ellenfele lett.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése