Állt a lány csak állt, rendületlen állt,
hajában egy egész zúzmaravilág,
melyben hópihéket csillantottak meg
az elhomályosult smaragdzöld szemek.
A lány didergett, hisz szíve melegét
elveszítette már nagyon-nagyon rég,
s helyébe megdermedt jégkristály került,
amelybe néhány könny belenehezült.
Ő volt az a lány, ki hóesésben állt,
és hosszú évekig csak várt és várt és várt,
mert hitte, hogy egy napon eljön hozzá az,
ki szívében örök forróságot hagy.
A lány hajában már ezüstdér-csepp fénylik,
és régvolt erejét is fagyos szelek tépik,
de ő kitartással áll, és sosem adja fel,
mert kit hűséggel várnak, annak jönni kell.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése