Elhalkult már bennem minden gondolat,
akárcsak a szívből írott rímes szép szavak,
melyek gyöngyruháján megcsillan pár könny,
mikor a benne bújó érzést szilánkká töröm.
Mert az érzés sebzi, marcangolja gyönge lelkemet,
az vet reá súlyos-élű nehéz terheket,
az hullat rá őszhervadást, fakult-szirmokat,
hogy elsorvassza bennem a szóhalmazokat
Halkuljatok szavak, halkuljatok csak,
mind csendre intsétek, mi fáj és ártalmas,
ne szóljatok, hallgassatok, némák legyetek,
gondolat se legyen, mely hangokat neszez..
Hisz mindaz, mely kimondatlan szívünkön piheg,
nem sérti, és nem vérzi át a sebzett.lelkeket.
S nem terheli kőtömb súlyát azon szavaknak,
amelyek csendbilincsbe zárván, rabok maradtak.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése