A fecskék már rég elrepültek délnek,
kihalt fészkükben az őszi szél pihen,
s járdánk mentén, akár egy requiem
lámpák feszítik mellüket az égnek.
Sápadt tüzük a ház falára lobban,
az aranyló méz lecsurog a fákra,
s alászállva, mint hontalan madárka
játszi gyönyörrel fürdik meg a porban.
Kecses kéményekből füstszál göngyölög,
s úgy riszál a légben, oly szertelenül,
hogy megszédül általa, megrészegül
az avarpaplan alatt szendergő rög.
Megszédülök én is. Mint ajzott ideg
lüktet eremben, s hulláma meg nem áll,
az őszi varázs, mely röpke szóba száll,
hogy te.is lásd, és rabul ejtse szíved.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése