a
csend bársonyszékébe süppedt el annyi
gondolatom, s fejtámla mögé bújtatja
magát áttetsző itt-nemlétem...a Sors hátam
mögé settenkedve próbál meglepni, de
nem
leli, csupán földbe nőtt köpenytestem
pamutburkát...nem vagyok itt, csak
foszló
felhőkről lelógó esőcseppben látszom, vagy
tovakúszó napsugár utolsó
káprázata
formál...lecsendesedtek a falba vénülő
fél-sóhajok bennem, horgolt
csipkehálón át
szőtte belém póktestét az újjászületés.
Moha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése