Voltál-e már úgy,
hogy hiány marta lelkednek
nem volt megnyugvása,
s az éj sötét leple alatt is
megállás nélkül futottál volna
kedvesed nyomába,
azért, hogy ölelésébe veszve
újra érezhesd,
bárhogy belefáradsz
a napok nyomorába,
egy ember mindig van,
ki akként lát téged,
mintha az élet
felöltöztetett volna
a legszebben díszelgő
királyi pompába.
Mert annak az embernek,
kinek az irántad való szeretete
igaz szívből fakad,
az mindig és mindenhol
úgy néz rád,
mint akinek a sors egyedüli
ajándéka vagy.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése