Mikor szíved-lelked belehelyezed
két kitárulkozó emberi tenyérbe,
mindent odaadsz magadból,
mi valótlan életed legféltettebb része.
Odaadod vele fél árvult szavaid,
a naponta elsírt puhány könnyeket,
érzésvilágod minden olyan titkát,
amit másnak sosem mondtál meg.
Hogy miért bízzuk mindenünket
két kitárulkozó emberi tenyérre?
Talán, mert hisszük,
szilárd sziklaerősségük
nem ernyed el addig,
míg bele nem ég végleg,
vérző tollal karcolt sorsunk
fekete pecsétje.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése