Mikor az ember szíve nehéz,
félve lopja magát a puha tollpárnába,
mintha az lenne megmentője,
mikor keserűs könnyének éj-fekete árnya,
túl mélyre lopja magát
csontos mellkasába.
Ilyenkor gyermekként veszik el,
abba az éji csendvilágba,
ahol nincs sem kinyújtott kéz,
sem átölelő kar,
mely mérhetetlen fájdalmára
enyhülést találna.
Minden átvirrasztott éjszaka
felőrli az embert,
gyengülő lelkében ezer késszúrást ejt,
és oly sötétbe lopja nappalait is,
hogy gyászszínt öltenek
fény-fonákjaik
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése