Távolodó
Pillanatot marasztalni,
újraélni, itt-tartani
Isten kegyes ajándéka,
a léleknek harcjátéka.
Hangját hallod, arcát látod,
érzed, hogy a vágya távol,
szép napodnak immár vége,
ködös éjjé lett a fénye.
Távolodó árnya látszik,
reményed még tétovázik,
szád körül a mosolyvirág
színtelen lett, mint éjvilág.
Csend suttogja: holt reménye,
szíved e hang ellenére
marasztalja régvolt szépet,
kínzó gyönyört nyújtva néked.
Eped lélek, szomjazva ég,
visszagondol – széptől alél;
távolodót menni hagyja,
de emlékét balzsamozza.
Dédelgeti látszatot is,
a szem egyre párásodik,
befelé hull könnyzápora,
hiú vágyat, hogy elmossa.
Filo-csibi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése