Sziklahitnek jönnek, örömöt hoznak,
porrá ég általuk keblünkben a kín,
égig érő gátat vetnek a gondnak,
sugárként cikáznak sorsunk árnyain.
S mi hazudni, csalni tanítjuk őket,
míg bűnben, szennyben nem gázolnak térdig,
pedig, jaj, bűntelenek, úgy vergődnek,
mint a lepkék, ha szárnyaikat tépik.
Hát van nekünk szívünk? Nem rí a lelkünk,
mikor megfojtjuk gyermekeink álmát?
Meakulpázhatunk, hisz úgy neveltünk,
hogy száz csodának ástuk síri ágyát.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése