mint hegytetőn a szikla
mossa az idő vasfoga
emlék-kavicsait
zúg a vihar a nap égeti
míg nézem itterem a múlt
ezernyi emlék édes szomorú
zengő kis ér tör elő a sziklából
csermellyé válik repeszti a sziklát
rohan a kis patak lefelé a lejtőn
rohanok én is
míg földet nem ér
útközben megszólal a muzsika
mint szimfónia harsog
megcsillan a Nap
ragyogó gyémántok hullanak
szemed tüze fellobban mint fáklyaláng
látom rám talál s ideér hozzám
itt van velem tekintetünk egybeforr
a szerelem lángol itt és most
nem hagy egyedül
földöntúli érzés rabul ejt nem enged
nézem a kősziklát újra nevet
s egymásé leszünk ebben a pillanatban ne tűnj el látomás
maradj velünk tudjuk egymás nélkül
semmit sem érünk
lemegy a Nap előtűnik
az Esthajnalcsillag
ránk mosolyog visszanézünk rá
s folytatjuk az éjszakában
csillagfényben szerelmünk beteljesül!
hifimiki
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése