Képzelj el magadban egy meseszigetet,
ahol pálmafák susogják a nyári szél dalát,
s álomhajók korbácsolják a tengervizeket,
hogy visszatükrözzék a napfényragyogást.
Képzelj el egy aranyló, sárga homokpartot,
melyen mezítelen talpunk lép örök lábnyomot,
akkor is, ha véges időnk szélirányba hajlott,
és havas pelyhek lepik be a földkarcolatot.
Képzeld azt, hogy álmunk valóságos álom,
miből felébredni többé már sohasem fogunk,
mert ez az álom lesz az, melyet mindenáron
hűséggel véd, hűséggel óv, lélek-otthonunk.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése