Egyszer talán még összeolvad sorsunk.
Ott láthatlak majd, utam legvégén.
S ha kegyes az Úr, még együtt zokogunk
magasztos gőgünk romboló dühén.
Én már elindultam. Te is úton vagy?
Siess, kérlek, az út sáros, rongyos.
Félek, hogy a büszkeség szívedre fagy,
s odaérned nem is olyan fontos.
De akkor is várlak. Vannak még csodák.
Szinte látom, hogy karod integet,
hogy rám mosolyogsz a nagy homályon át.
Ha jössz, Szívem, továbbmegyek. Veled.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése