Őszidő táján merengőbb az ember,
többször gondol vissza a múló évekre,
többször könnyezik, többször sír azon,
ami röpke életét gonddal terhelte.
Őszidő táján halkabban ver szívünk,
s lelkünkben is ezer régi seb szakad,
melyeknek fájdalma még ma is kísérti,
vérfoltokkal teli élet-utunkat.
Őszidő táján szavunk sincsen már,
télben jár a tavasz, s télben jár a nyár.
minden bohó álmunk talány lesz csupán,
áttetsző délibáb a képzelet falán.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése