Amikor a fájdalom az arcodra feszül,
s a kín ezer karmával kaparnád a falat,
senki sem segíthet – neked fáj egyedül -
süket csendet dönget minden hívó szavad,
mert a magány, mint a megveszett vadállat,
szétmarcangol, szétrág, tombol a romokon,
de nem körülötted él és nem benned lázad,
- csak épp minden napod annyira monoton –
senkitől sem kapod, mégis nálad motoz,
nem látod, nem hallod, nincs tátongó sebed,
de bekattint egy zárat – lakattal zárt doboz -
pedig csak egy érzés, ami annyit jelent;
valami hiányzik…
Nagy Ilona
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése