Köszöntelek Újév, köszöntelek szépen, mint anya gyermekét, mely világra jött éppen, mint kinyílott hóvirág az első sugarat, mely szirmaira szórja a fénycsillámokat. Úgy köszöntelek, mint egy bohó álmodó, ki elhiszi, hogy benned majd megtalálható, mindaz, mit a többi évben sosem leltem meg, mert nem tartottam eléggé érdemlegesnek, azt, hogy hinni tudjam, lesz egy olyan év, mely átszínezi, felragyogja létem értelmét, és elhiteti velem, hogy egyszer egy napon, színes fényben világlik élet-csillagom. *Kun Magdolna*

Boldog Újévet

Boldog Újévet kívánok

minden Kedves Olvasómnak

Barátaimnak!

 

Boldog Újévet (Happy New Year)-hv.mpg

Helen Keller: Csöndes, sötét világom (egy siket-néma-vak leány önéletírása)

 

„Világosságot! Adjatok nekem világosságot!” Ez volt az én lelkem szótlan kiáltása, s ím a szeretet fénye éppen abban az órában sütött rám. Közeledő lépteket vettem észre. Kinyújtottam a kezemet, mintha anyám közeledett volna felém. Valaki megölelt, karjai közé szorított. Ez ő volt. Ő, aki hozzám jött, hogy jelentést tegyen nekem minden dologról, sőt annál is többet, hogy szeressen engem!

 

dr. Boros György ford.

Tűz vagy

Parázsból

 fellobbant tűz vagy,

mely bűnlángokkal éget,

de ugye te is érzed,

mily boldog vagyok így is,

hisz százszor inkább

bűnlángokban égjek,

mint egyetlenegyszer

tisztességes becsületből

ne szeresselek

téged

Hisz, ha nem szerethetnélek

nem lennék egyéb,

mint hamuba hullt gyöngykönny,

mit zápor hamvaszt szét

feketén gomolygó füstté

mindaddig,

míg el nem nyeli koromnyomát

a vérző felhőt ringatgató

csillagtalan ég. 

Kun Magdolna

Kitartó hűség

Látod ezt a rózsát,

már elhalt minden szirma.

Az idő, szépségét is

hervadásba fonta,

de hűségét még halála sem

lophatja el tőle,

mert ez a rózsa

holtan is ráhajlik

arra a másik rózsatőre,

mely valaha párja volt

egy virágöltőnyi

boldog nyáridőbe.

 

Kun Magdolna

Elszállnak az évek zenés vers

Karácsonyi gondolat

Ma még a szeretet lángja egekig lobog,
ma még a szívünk is egyformán dobog,
de, ha elmúlnak az ünnepek, hová is lesznek
azok a puhán ölelő, bársonyos kezek.

Hová lesz belőlünk a tiszta szeretet,
ami karácsonyi napjainkon kiteljesülhet,
és elhiteti velünk, hogy minden ember lelke
Istentől kapott jósággal van telve

Miért feledjük el, hogy kérész életünk,
csak egy röpke perc, mert aztán elmegyünk
oda, ahol már nem lehetnek velünk
azok, kiket karácsonykor szívünkre öleltünk.

Amíg időnk van szeretni, addig szeressünk,
mert odaát már magunkban leszünk,
nem lesz vigyázónk, nem lesz támaszunk,
csak elsápadó könny, miket titkon hullatunk.

Az élet itt a földön megadatott nekünk,
hát minden egyes napot kincsként becsüljünk,
és szeressünk-szeressünk, ahogy senki más,
hadd legyünk többek, mint némely embertárs.

Kun Magdolna

Szeretet kérés

 

Legyen a szívedben számomra

mindig annyi hely,

hogy évek múltával sem

feledjél majd el.

 

Őrizd emlékem, akkor is, ha már

havas fenyőágon ringó lelkem

csillag közt kószál.

 

Mert, amíg a szívedben leszek,

bárhová megyek

a te mosolyod ragyogja át

minden léptemet.

 

Kun Magdolna

IHLET-ASSZONY

 

 

Úgy figyelek sejtelmes szavára!

Titkokat súg, csakis énnekem

Úgy figyelek sejtelmes szavára!

Titkokat súg, csakis énnekem,

de illékony, mint a könnyű pára,

Ihlet-asszony, az én végzetem.

Lángvirág ő, hajnalomba oltva,

ébredéstől szítja tüzemet,

perceinket Isten rakja sorba,

rózsafüzér ez az üzenet.

Boldog ember, aki benne bízik,

igaz hittel ha tollat fogok,

versem sora ettől majd felizzik,

lángra gyúl, és szent fénnyel lobog.

Érzem, lassan közeleg az este

a nagy, sötét bársonytakaró;

rája arany csillagokat fest-e

e Szellem, a mindent akaró?

Hálaszóval írom ezt a verset,

megköszönöm, édes Istenem,

a sok áldott vele töltött percet;

köszönöm, hogy megadtad nekem!

Szilágyi Ferenc Hubart

Irgalmatlan vajúdás

Zokog a tollam. Papírért kiált,

hogy Istennek új csodáját fesse.

De nem tud... hegye kínoktól kivájt,

csak szenved, jajong. Kínját ültesse

tejszínű lapra? Vérezze össze?

Fáj-virágból szőjön ma is verset?

Bánat-lakta dala hadd fürössze

a holt színekben szunnyadó percet.

Talán majd holnap kacagni is fog,

s vele együtt a százfülű világ.

De ma a kínt-oldó, vén papírok

erejük fogytáig ölelik át.

VÖRÖS LILIOM

Isten ajándékai

Isten ajándékai azok az emberek,

akik csendes szeretéssel fogják a kezedet,

hogy vigaszt adjanak, mikor nagyon fáj,

ha arra gondolsz, ki a csillagokban jár.

Hisz ő már sohasem jöhet hozzád vissza,

de szíved érte fájását a Jóisten is tudja,

így mindig ad melléd néhány barátot,

akik vigyázzák életedben a szeretetlángot.

Amíg vannak barátok, kik melletted vannak,

nem kell félni attól, hogy mind cserbenhagynak,

mert amíg egyetlen barát is szorítja a kezed,

felül tudsz emelkedni bánatod felett.

Kun Magdolna

Kovács Daniela: Lélekszakadva (hangosvers)

Merre menjek, mondd? A Semmi bekerít,
halk suttogásomat sodorja szerte.
Bárcsak hallanád, ó, bárcsak lelkedig
jutna életlázam, vak éjem csendje.
 
Hol keresselek? Suta kényszer kerget,
számolom a percek másodperceit,
de csak gyászos árnyak és kínkeservek
rezegtetik vadul bensőm húrjait.
 
Merre vagy, mondd? Véresre, elevenig
marat hiányod. Nézd ezt a friss sebet!
Mázsányi magány űz feléd. Mondd, meddig,
merre menjek, hol vagy, hol keresselek?

Karácsonyi kérés

Ha majd terített asztalodon díszes gyertyák égnek,

és fényükben meglátod az ünnep-melegséget,

gondolj mindazokra, kiknek könnyeik

félresiklott életük múltját öntözik.

 

Gondolj azokra is, kiknek karácsonyi éke

pár megcsonkolt mécses, melyeknek ki-kialvó fénye

oly fáradt lánggal ég, mint az a hamvadó parázs,

melyre a pergő idő füstködöt szitált.

 

S ha majd mindez miatt lelkeden borzongás fut át,

köszönd meg egy halk imával Isten jóságát.

Köszönd, hogy nem éhezel, nem fázol a télben,

és nem vagy koldus, kinek könny ül a szemében,

 

mert míg te a faalatti ajándékod szalagjait téped,

ő papírpárnán álmodja a meleg-menedéket,

hisz neki a párnája is csak néhány papír, s rongy,

amelyben éveinek, napjainak fájdalmai volt.

Kun Magdolna

Angyalszárnyakon hv

A szív is meghal néha hv

Kovács Daniela: Ugye nem késtem el? (hangosvers)

Sosem mondtam el. De csendem dacára
úgy kúszott fel a szó torkom szűk falán,
mint a lián a bozót derekára:
hiányzol, szeretlek, szükségem van Rád.
 
Hány év dac, gőg szakított ketté minket,
s én hányszor merítettem újabb erőt,
hogy látni akarjalak... s vétkeinket
hótisztára mossam mindkettőnk előtt.
 
Haragudtam Rád. Tán gyűlöltelek is
a meg nem kapott, lágy ölelésekért.
Váddá nőtt a dac, rágott, mint a pestis,
és tudom, hogy nyila mindig szívet ért.
 
Megszülnél újra? Mondd, vajúdnál velem?
Újra hordanál engem szíved alatt?
Vad növésed voltam, már-már idegen,
de a Te fiókád, a Te madarad.
 
Hiányzol. Szeretlek. Szükségem van Rád.
Ugye nem késtem el? Ugye hallod még,
hogy naponta áldom lábaid nyomát.
Bár elmondtam volna... akkor... réges-rég.

Giovanni Marradi - Only You

Ágról-ágra

Az ember is olyan, mint a hazátlan madár.

Ágról-ágra száll, míg otthont nem talál,

s mikor otthonra talál, féltőn óvja fészkét,

hisz az adja neki szíve melegségét.

 

De az évek múlnak, s a fészek is kihűl,

mert az a forróság ott a szívben legbelül,

már eltemeti magában a nyári virágzást,

s nem érez mást, csak őszi hervadást.

 

A vándormadarak úgy költöznek el,

hogy örök tavaszt nyitnak emlékeikkel,

mert tudják, csak úgy térhetnek vissza,

ha erős kitartásuk a szélsodrást is bírja.

 

Az embert is érik erős szélsodrások,

melyekbe belevesznek az élni akarások,

de ha hűsége töretlen a nyárérzéssel szemben,

nincs az a tél, mely tűzlángú lelkében

virágot temessen.

Kun Magdolna

Örültem a madaraknak

Örültem a madaraknak,
oly vidáman röpdöstek az égen!
S kívántam bár madár lennék én is,
dalolnék és dalolna az ég is.
De nem lettem dalos madár,
harcok folytak, s én voltam az élen...

Kiültem az út szélére
amikor a búzakalász érett,
s kívántam, bár kalász lennék én is,
porból jöttem, s kenyér lennék mégis...
Nem lehettem búzakalász,
nyárra fordult, elsodort Élet.

Szép levelek ékesíték
arannyal az égig érő fákat,
s kívántam, bár levél lennék én is,
szép a tavasz s lám mily szép a vég is,
nem lehettem arany levél,
fa lettem és most az eső áztat.

Nagy pelyhekben hullik a hó,
betakarja lábnyomaim szépen,
s kívántam, bár pihe lennék én is,
simogatna akkor még a szél is...
Nem lehetek már hópihe,
fehér szárnyam régen széjjeltéptem... 

Gligorics Teru

KUN MAGDOLNA VERSEI

Szívtöredékek

Titokrománc--hv.mpg

Karácsonyi ölelés zenés vers

Szárny szegetten

Kicsiny, beteg madár,

alacsonyan szállj,

mert ha magasba repülsz

szárnyadat szegik,

s akkor csak zuhansz-zuhansz

egészen a sziklakövekig,

ahonnan már nem lesz felállás,

nem lesz másik élet,

mert ha átdöfték

szíved az éles sziklakések,

nincs az a hit,

s nincs az-az erő,

mely valaha is

repülésre

késztet.

Kun Magdolna

Ady Endre: Sírasson meg (hangosvers)

Fáradt dobbanás

Mint ki haldokolni készül, úgy lüktet szívem,
mintha meg-megállna benne a fáradó ütem,
mely oly sok éven át, tartotta magát,
s őrizte ritmusának nesztelen zaját. 

Mi lesz velünk szívem, ha nem dobogsz tovább,
ha mindketten feladjuk az élni akarást,
és csendben állva várjuk, hogy az őszi szél
átlibbentsen minket az időkerekén.

Miért van szívem, hogy minden érzésünk,
akkor teljesül ki, mikor elmegyünk,
és akkor értékelik ön-mivoltunkat,
mikor temetői csend vigyázza örök álmunkat.

Miért sírunk szívem, miért könnyezünk,
régi, boldog érzést miért temetünk,
hisz oly sok idő telt el, míg megtanultuk azt,
hogy az élet csak egy röpke, múló pillanat.

Kun Magdolna

Vess meg bátran

Ma láttam a megvetést szemed bogarán.

Mondd csak, ültél-e már sorsom küszöbére,

és onnan láttál-e túl minden zárt szobán?

Talpad vére csordult-e utam kövére,

ettél-e nyers fájdalmat múltam asztalán?

Jöjj hát közelebb. A szakadéktól ne félj,

a csipkeszirt mentén fészkelt minden vágyam,

itt felsíróbb a szél, meredek a szegély,

de tiszta könnyüket a bazaltba vájtam.

 Számold meg a bevésést, s utána ítélj!

Hallgasd meg a csöndet, melybe temetkeztem,

ha kegyetlen vád ért. A szó metsző gyilok.

Tán hitvány is voltam, vágytam és elestem,

ám a vétkek büntetése szent égi jog.

Közelebb is jöhetsz, lépj át a csendemen.

Nézd csak meg legtisztább álmom temetését,

nem zihált még ily fájón emberi lélek,

nézd, hány kétség marta szárnyam lengetését,

és mégis nemesít a tudat, hogy élek.

A sors pedig kacag. Hallod nevetését?

Már kikacaghatsz Te is, ítélj el bátran,

de tudd, hogy sorsomat nem cserélném veled.

S legyek indulat bár, vagy méreg a szádban,

lásd, lelkem még mindig új cél felé remeg.

Hogy közel engedtelek? Már meg is bántam...

 

VÖRÖS LILIOM

Valamikor karácsonykor zenés vers

Kerestelek... - György Viktória Klára

Mi marad belőlem

Mondd, mi marad meg belőlem neked,

ha elvágtáznak velem a gyors iramú szelek,

s ha nem leszek már más, csak levélroppanás,

mely próbálja túlélni a bakancstaposást. 

 

Mondd, megmarad-e szívedben virágillatom,

halk sóhajjal belé dúdolt álmatag-dalom.

Azok a nyári lopott csókok, azok a téli ölelések,

mikről szép gondolatú versszavak mesélnek.

 

Mondd, meddig őrzöd meg kezem lágyságát,

összekulcsolt ujjainknak szilárd tartását,

szemem tekintetét, mely szemedben parázslott,

mikor ábrándos ajkunkon csókok nyoma látszott.

 

Mondd, sírsz-e értem párcsepp emlékező-könnyet,

melyek múltunk idejéből vulkánként kitörnek,

vagy végleg feledésre ítélsz néhány év után,

hogy soha többé ne kelljen gondolni reám.

Kun Magdolna

Éltető napsugaram

Éltető napsugaram

nélküled nem vagyok

nekem nem kellenek

a hold sem a csillagok

csillogó szemed

nélkül meghalok

égő vágyak

gyönyörű holnapok

jöhet bármi

én veled vagyok

add az ajkad

mézízű csókjaid

a képzelet

hozzád repít

hifimiki

Cím nélkül

Az álmoktól kapjuk a legszebb semmiket.

 

Nagy Ilona

Cím nélkül

vajon mit érezhet az elszakadni készülő fércöltés kabátod ujján, mikor tudja, csak a lélek képes újra összetartani anyagot és cérnát.
tű nélkül varrjuk össze hiányunkat, de holnap látni fogjuk a kiserkenő hajnalfényt, felsebzett  érintéseinkben

vajon le akarod-e fejteni
a bokád köré kulcsolódó szelíd erőszakot, hogy helyette pillantásom égesse rá megszökni készülő gondolataimat, amelyek mint megannyi sejtatom, egyben tartják kettőnk mikrokozmoszát

vajon megmutatod-e vándorló életutamat tenyered barázdáin át, egy talpalatnyi titkot, a markodba izzó feltámadásomat, hogy halni feledjek

vajon felkiáltasz-e értem a hold peremére, hogy figyeljenek rám az ázottá málló felhőistenek, s burkolják be imáinkat a felettünk lebegő éjszakába, miközben levetjük rongy ruháinkat, csendesen...

Zohar

Megtörtem már Anya

Megtörtem már anya, nem vagyok a régi,

bátorságom sincs, mely kitartásom védi,

s amely biztatna arra, hogy jön még olyan nap,

mikor élni akarásom rózsákat fakaszt. 

Nem vagyok már hősöd, csak egy áruló,

ki mindent letagad, ha nagyon fáj a szó,

s ha nagyon hangos benn az a zörgő szívverés,

mely halálra ítéli kérész-életét. 

Nem vagyok már anya, kicsi királylány,

ki csillagokkal álmodik a holdfény sugarán,

és utazni sem utazhatom a mesék hintaján,

mert kivénhedt régen táltos-paripám,

mely elrepített veled az álmok országába,

oda, ahol mosolyból állt lányod palotája,

ahol beszélő virágok nyíltak minden léptemen,

s ahol te voltál anyám az élet-ékszerem.

Kun Magdolna

A holnap asztalánál... György Viktória Klára

Éjjeli fényölelés

A Hold ma éjjel lekúszott a földre,

akár egy jelenés, csalfa délibáb.

Előbb egy faágra, majd háztetőnkre

rakott fészket magának a fénynyaláb.

Ám ahogy az Idő lomhán percegett

falióránk nagy mutatója alatt,

a kacérkodó fény leereszkedett

és szobám párás üvegére tapadt.

Játszottam vele, de tudta, hogy látom.

Kíváncsian vártam, jön-e közelebb.

S Ő úgy siklott végig selyemruhámon,

mint valaha te a vágyaim felett.

Bőrömhöz ért. Mint tavaszon a pázsit,

oly puha volt. Akár a nemes pamut.

Rám simult, mint aki odakünn fázik,

s majdnem pirkadatig mellettem aludt.

 

VÖRÖS LILIOM