„Hazád karomban,
szíved párnámon dobog”
Szavaiddal takarózom,
ha vacogó szívem
beleremeg a téli
éjszakák csendvilágába,
s ha úgy érzem,
könnyekkel átitatott párnámra
bánatcsíkot von a
magány vaksötét mély árnya,
mert a magány kiöl a
szívből minden meleget,
ami szerelmet, vágyat,
érzést dédelget,
s nem hagy benne
mást, csak kínzó hideget,
mely szilánkosra sebzi
az életjeleket.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése