Gyere, ülj mellém... Az idő láncon áll.
Látod, a Nap is álmosan kihunyt.
A mécs fénye mint egy ércfonál
kötné gúzsba a tegnapi bút.
Nem hagyom. Elkaparok százszor
minden gyógyuló, hegedő sebet.
Hisz míg fáj, mindahányszor
bizonyosság arra: Ő is létezett.
S hogy kicsoda Ő? Nincs olyan szó,
mellyel valaha is lefesthettem.
Van ajkon ige, mely ki nem mondható,
mélyebbről tör fel, s nemesebben.
Ám fűszeresebb tőle az esti szél,
mintha az Ő csókja reszketne a légben.
Szentebb helyet foglal akárkinél
ezerarcú emlékeimben.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése