Ködökkel küzdve sikongat a szél,
hajnal fakul az esős éjszakára,
jeges párkányomról egy árva kis levél
integet buzgón, ablakomra szállva.
Lelkem kiréved, szemem tággá mered,
míg csodálom a levél édes, röpke táncát,
s ha szívem nem volna láztól ily beteg,
ő is meghallaná örömujjongását.
Ám ő most siket, csöndes, mint a sír,
sötét óráinak se vége, se hossza,
s míg nem jön felőled semmiféle hír,
boldog emlékeink ízét álmodozza.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése