Mint két ártatlan, félénk kiskamasz,
ki vágyott csókját lopta a csillagok alatt,
oly félve hallgattuk,
ott akkor, első találkozásunkkor,
azokat a szokatlanul heves
szívdobbanásokat,
melyek feszült sóhajunkra
kötést oldottak
Sok év eltelt azóta már,
de én ma is áldalak.
Áldom kezed érintését, mozdulatodat.
Áldom azon lépted, mely utamba hozott,
mikor magány utam jártam,
s hittem, az élet csak egy átkozott
földi állomás,
ahol nem lelhetik meg egymást azok,
kiknek sors írott nevük csak
bűnös boldogok.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése