Nem hajt már új virágot a lelkem,
szívem friss zöldjét megcsípte a dér,
végső könnyem ejtem.
De könnyét önti velem a sötét,
s akár a gyeplőt, csüggedten rázza
fonnyadt száram tövét.
Mindhiába. Száz könnyet is önthet,
sorvadt vágyú, gyász ízű ajkam már
csókolja a földet.
Ám nem múlok el hitvány-hasztalan.
Áldott, tavaszt vágyó szívrögökbe
elültettem magam.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése