A tél jeges szorítása fogságban tartja a faágak
eddigi szél-tenyérben való simulását. Az ágakon itt-ott még rozsdálló
levéltetemek vágyakozva hullanának már az anyaföldre, de a fa képtelen
elengedni őket. Olyanok, mint mi, önző ragaszkodók. Hisz mi is képesek vagyunk
a haláltusájukat vívó szeretteinket a magunk megnyugtatására időtlen időkig az
élet látszatát fenntartva, akár gépekhez kötve is itt tartani. Hogyan is
várhatnánk rügyfakadást ott, ahol az elmúlás szele még nem söpörte tisztára az
örök körforgás állomásait?
VÖRÖS LILIOM
VÖRÖS LILIOM
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése