Rendszeres olvasók

2016. január 27., szerda

Cím nélkül




A tél jeges szorítása fogságban tartja a faágak eddigi szél-tenyérben való simulását. Az ágakon itt-ott még rozsdálló levéltetemek vágyakozva hullanának már az anyaföldre, de a fa képtelen elengedni őket. Olyanok, mint mi, önző ragaszkodók. Hisz mi is képesek vagyunk a haláltusájukat vívó szeretteinket a magunk megnyugtatására időtlen időkig az élet látszatát fenntartva, akár gépekhez kötve is itt tartani. Hogyan is várhatnánk rügyfakadást ott, ahol az elmúlás szele még nem söpörte tisztára az örök körforgás állomásait? 

VÖRÖS LILIOM


VÖRÖS LILIOM

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése