Farkas Ilona: Magányos
farkas
Zord felhők között a
holdvilág bujdosik,
magányos farkasra éjsötét
bút borít;
falkáját elhagyta –
űzték haragukkal,
egymaga harcol az égi
háborúkkal;
sehol étele, se
falkája, se párja,
ösztöne készteti –
hát küzd egyre-másra.
Szabad élet kemény,
magány ezt fokozza,
nehézségét tőle senki
sem orozza!
A magány valahol
embernek is társa,
úgyis, ha mellette
van családja, párja;
néha ez félelem –
nyughatatlan remény,
lelkünk őrzi titkát, erről
ritkán beszél.
Szívünk tűz ha szeret,
és jég ha nem szeret,
talán boldogságnak
nyugalom ad teret;
palackot, ha nyitnánk,
szabadulna szellem,
zárni a helyére soha nem kellemes!
Hogy honnan is jöttél -- melyik nációból,
bűnöd, erényed függ
ennek válaszától;
mint hogyha az ember eldönthetné
maga:
hogy hova szülessen, hol
ez nem lesz sara.
Gyermekkori szépek
húznak vissza oda,
ez a világ pedig
életed otthona;
felemás lelked csap
jobbra is, meg balra,
magad sem tudod, hogy
– mi jobbra, mi balra!
Nem adhatod te át
születést, elmúlást,
bánatot, örömöt és
érzelemdúlást;
többi ember mindezt
másképpen éli meg,
ha elmondod, hogy mit
érzel, nem érti meg.
Szeretetről, szépről
kevesek a szavak,
fájdalmat lelkedben –
csak te érzed magad.
A harcod mindig is
csak a te sajátod,
mintha farkas volnál
– ki mindig magányos!
Filo-csibi
2016. szeptember
29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése