Én csak az éjszakákat vágyom,
azt a puha-meleg csendet,
mely könnyekké formálja végtelen hiányod,
és ha sírok, helyetted szeretget.
Mert a csend akkor a legmegértőbb társ,
mikor nincs mellettünk olyan
ki álmunkra vigyáz.
Én csak az éjszakákat vágyom
nappalok helyett,
mert az teríti rám a csillagos eget,
s az áraszt oly fényt tűzlángja alatt,
mitől megvilágosulnak a mély-árnyékfalak.
S ha megvilágosulnak előttem
a mély-árnyékfalak,
már nem is látom túl sötétnek
azt a végtelen teret,
amin az út egyszer hozzád elvezet.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése