Oly jó volna már önmagamnak élni,
nem csüngeni árván semmi vágyon
tiszavirágként, aki csak egy percnyi
örömért eped selymes levélágyon.
Szökjünk hát el nagy titokban ketten
oda, ahol díszbe öltözik a táj,
hol a vágy robajlik egyre élesebben,
mígnem szívünk mélyén saját utat váj.
Éljünk hát végre, végre víg-feledten,
hisz megkopunk úgyis, sorsunk leterít,
de legalább addig, addig csak mi ketten
éljünk a magunk törvénye szerint.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése