Mindig
azt az embert bántjuk,
akit szeretünk,
akiért feláldoznánk,
megtagadnánk életünk,
ki hűséggel áll mellettünk,
ki nem hagy soha cserben,
kinek minden imájában
féltés szava rezzen.
Hogy miért őket bántjuk,
a Jóisten sem tudja,
talán mert a megbocsátás
szívükbe van forrva,
így ha megsértjük is lelküket,
számíthatunk arra,
a szeretet mi bennük él,
oly nagy mérvű erő,
mely a legsúlyosabb bántást is
mosolypercbe fonja.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése