Van, mikor csak állunk,
hófehéren, tisztán,
és várunk-várunk valakit,
aki gyengéden átfogja a vállunk,
szemünkbe nevet,
és csókra nyitja, csókra tárja,
édes ajkait.
Van, mikor elnémul mellettünk a világ,
csak a csend, a csend uralkodik,
a léleknek, szívnek csendje az,
mely kalitkába zárja
a szavak hangjait.
Mert az érzéshez nem kell hang,
és nem kell párbeszéd,
csók kell csak csók, boldog ölelés,
mely szavak nélkül is bebizonyítja,
milyen végtelen nagy mesélő
az oda- visszatörténő
viszontszeretés
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése