Mondd, miért hamvadnak lelkünkben a tüzek,
és miért érezzük, hogy a nyár is hideg.
Miért válnak sápadttá a körbefestett álmok,
mik színesebbek voltak, mint a szivárványok.
Mondd, miért fogy a szó, s ritkul meg a beszéd,
mely oly sokszor dúdolt tündérszerű mesét,
s oly sokszor ringatott el, abban a puha, pille ágyban,
ahol vágyaink ébredtek boldog valóságban.
Mondd, miért távolodunk egymástól oly messze,
hogy keserűvé válik az érzés édes cseppje,
s miért lesz a szép gondolat gyűlölettől sebzett,
ha életünk egykor kettőnktől volt teljes.
Vers-fotó:Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése